Válogatás az MNM Báthori István Múzeuma néprajzi gyűjteményének anyagából

Keresztes György nyírbátori fazekas

Az MNM Báthori István Múzeuma állandó kiállítását gazdagítja a nyírbátori nép cserépedényeit bemutató kiállítás.A bátori háztartások edényszükségletét az 1900-as évek közepéig szinte kizárólag fazekasok termékei elégítették ki. Beszerzésük a XVI. század óta vásártartási joggal rendelkező, fontos kereskedelmi utak vonalába eső Bátor lakosságának nem jelentett különösebb nehézséget. Az évente 4 alkalommal megrendezett országos vásárokra pedig az ország legkülönbözőbb tájairól érkező mesterek, korsósok, tálasok, fazekasok hozták el portékájukat. De megjelentek a bátori vásárokon az ónmázas árut, fajanszot előállító fehéredényesek is.  A bátori cserépedények leggyakoribb származási helyei Szalontai Barnabás kutatásai alapján: Hódmezővásárhely, Mezőtúr, Debrecen, Sárospatak, Gömör, Nagybánya, Zilah, Szatmár stb.

A nyírbátori nép cserépedénykészlete tehát a XIX. század vége felé a különböző kerámiaközpontok és az időközönként idevándorolt és megtelepedett egy-egy fazekas készítményeiből tevődött össze. Keresztes György az 1880-as évek végétől 1920-ig dolgozott Nyírbátorban. Az 1910-es népszámlálás hat itt élő fazekasról tesz említést. Később az 1950-es évektől 1970-ig városunkban élt és dolgozott a Korondról idetelepült Tófalvi Gergely fazekasmester is.

 A háztartások cserépedénykészletét vizsgálva mind a készlet minőségében, mind használatában egyforma edényeket használt a zsellér és középparaszt, különbség csak az edények mennyiségében volt. Nyírbátor sohasem volt népi kerámiaközpont, az itteni fazekastevékenység másodlagos, sőt harmadlagos kisugárzásnak tekinthető. Mégis említésre méltó a Keresztes György fazekassal kapcsolatos megemlékezés, mivel munkássága jelentős hatást gyakorolt a Nyírbátor környéki kerámiára. A Nyírbátorban készült edényfélék a századfordulótól kezdve a környéken erősen elterjedtek, másrészt a nyírbátori kerámiaanyag ízlésváltozást eredményezett. Keresztes György életéről és munkásságáról keveset tudunk. Az 1880-as években költözött Nyírbátorba, azelőtt Sárospatakon és környékén dolgozott. Az 1920-as évek elején állítólag Amerikába vándorolt.

Munkásságával, a formák és színek alkalmazásával eleinte csupán a sárospataki hagyományokat követte. Díszítésében a sárospataki ornamenseket, főleg Sárospatakra jellemző koszorúmintákat alkalmazott, formázásban pedig Sárospatak későbbi korszakában kialakított karimás ajkú edényszájakat. Később a pontozott díszítésű, a pontokkal telt mértani idomdíszeket (rombusz, ikerrombusz, spirál stb.) használt, a már itt talált nagybányai eredetű cserépedényeken, különösen a szilkéken lévő díszítő motívumok példájára. Készítményein azonban erősen egyéni jegyek is felfedezhetőek; különösen a karcolt díszítésben, virágszirom és levélformák egyediségében. Gyakori motívumok voltak: a stilizált csokor: sárga szegfű, tulipán, szívvirág, rozmaring, kerti illetve búzavirág, bakszakáll, macskafarkú veronika, selymes boglárka, vadvirágokból összeállított ornamensek.

 Keresztes György a magyar néprajzi kerámiakutatás előtt teljesen ismeretlen fazekas volt, hiszen a kerámiaközpontoktól függetlenül az ország területén itt-ott működő, valamelyik falu vagy község egyikében vagy másikában meghúzódó, és a nehéz viszonyok között élő fazekasok felkutatása terén kevés eredmény született.

Cserépkulacs

Díszítése vadvirágokból összeállított csokor, mely áll fönt egy stilizált sárga színű búzavirágból. Két oldalt pedig két sárga búzavirág, és két szegfűminta váltakozik. Az írókával festett csokrot, két fehér, egy kék, és egy zöld macskafarkú veronika, valamint két graffiátós (karcolt) sárga levélmotívum egészíti ki. A csokrot lent, négy zöld írókás vonal fogja össze. A díszítő elrendezést a következő bekarcolt sárga színű szöveg fogja közre: „Makray Sándor urnak Készítete Keresztes György”, fönt: ,,1906” évszám, alul a két láb fölötti területen :,,Nyír-bátor”. A kulacs hátsó oldalának díszítése megegyezik a leírt felület ornamenseivel. A négy fül közötti felületet – hat karcolt sárga hurokvonal vezetéssel-, négy irányba kiképzett levéldísz ékíti. A közökben egy fehér, egy kék, és egy zöld vonaldísz váltakozik. A fül élét sárga kontúr veszi körül, a mezőkben írókás, négy nagy fehér, és három kis pontdíszítés látható.

Szilke

A szilke égetett cserépből készült fennálló öblös edény, egy füllel. Felülete sárga angób alapon sötétbarna mázú. Díszítése írókás, a mellén körbefutó kerti és vadvirágból kombinált mintázat dominál. A szilkét általában tárolóedényként használták, a tej altatására, lekvár illetve zsír tárolására, de gyakran szilkében vitték az ételt a mezőn dolgozó családtagoknak is.

Forrás:

D. Rácz Magdolna: A Báthori István Múzeum népi kerámiagyűjteménye, Nyírbátori füzetek 3., Nyírbátor, 1992.

Szalontai Barnabás: Néprajz és helytörténet, Báthori István Múzeum kiadványai 29.,   Nyírbátor, 1994.