A Reformáció és a Báthory-család II.
András harmadik fia, második Miklós (született 1520 körül – meghalt 1584-ben) patrónusi tevékenységét meglehetősen bő dokumentumok alapján rekonstruálhatjuk. Politikai pályája az ő esetében is kacskaringós, az ’50-es évek első felében inkább Habsburg - párti , ezt követően János Zsigmond híve, majd 1561-ben újra Habsburg Ferdinánd táborában találjuk. Bátyja, András 1566-ban bekövetkezett halálával Szabolcsi, Szatmári és Somogy vármegyék főispánja, majd elnyeri az országbíró címet is. Tanult, művelt ember, sikeres katona – Losonczy Istvánnal együtt küzd Alsó-Magyarországon a török ellen, részt vesz Karácsony György a parasztpróféta mozgalmának felszámolásában. Egyháztámogató szerepét Szakály Ferenc, Balla István, Baráth Bence munkáikban kibontották. Adataik alapján, patrónusi tevékenysége időben jól megkülönböztethetően két szakaszra esik. Az elsőben, az 1560-as évek első felében, a katolikus egyházat támogatta, erre bizonyíték a bátori obszerváns kolostor közgyűlésének jegyzőkönyvei. Ebben az időszakban ugyancsak éles küzdelmek jellemzőek a Tiszántúl reformációs mozgalmára: folynak a János Zsigmond által is támogatott Szentháromság tagadó nézetek, viták, s 1567-ben dőlt el a Debreceni Zsinaton a reformáció irányzatai között az egy évvel korábban kiadott Helvét Hitvallás javára az eddig változó kimenetelű küzdelem. Ennek hatása túlmutatott Debrecenen. Talán ez is magyarázat arra, hogy Ecsedi Báthory II. Miklós az 1560-as évek második felétől már a Helvét irányzat követője. Ezt jelzi az is, hogy 1571. november 5-én a Nyírbátori Zsinat már a birtokán, támogatásával kezdhette meg tanácskozását.
Források tanúsítják Méliusz Péterrel fenntartott kapcsolatát, aki az 1570-ben nyomtatott egyik könyvében – több más főúr mellett – Miklóst is a kiemelt patrónusai közé sorolja az antitrinitáriusokkal folytatott harcában. Baráth Béla Ecsedi Báthoryak XVI. századi patrónusi tevékenységét vizsgáló munkájában megemlíti, hogy Méliusz halála után (1572) is megmaradó patrónusi igyekezetére bizonyíték az is, hogy a református tanár, majd később lelkész, Szegedi Lőrincz fordításában 1575-ben Debrecenben megjelent iskola drámáját Miklósnak és feleségének ajánlja.
A negyedik Ecsedi Báthory, II. Rudolf országbírója, a család utolsó sarja, a már említett három vármegye főispánja, a korszak zajló történéseinek résztvevője, a dúsgazdag főúr, a buzgó protestáns, a zsoltáros előnévvel emlegetett V. István (1550-1605), anyja a Somlyói Báthory Anna, apja Ecsedi Báthory II. György a hazai reformátorok támogatói, így természetes, hogy István is a protestáns hit és szellem nevelésében részesül. Ő azon Ecsedi Báthoryak közé tartozik, aki – erre bizonyíték élete – tudományos és teológiai oktatásban is részesül. Mindezen képességei nyomán, valamint a középkori társadalom legfelsőbb rangú magyar családjának tagjaként magas tisztségekbe jut. Ecsedi Báthory II. Miklós halálát követően 1585-ben Draskovich bíboros ajánlatára – a családi sort folytatva – a király országbírónak nevezte ki, ami a régóta betöltetlen nádori szék után, a második legrangosabb tisztség akkor, a királyi Magyarországon. Az, hogy hogyan viszonyult ehhez a beosztáshoz, s hogy alakultak országgyűlési szereplései nem témája az előadásnak. Tisztségei alapján Mátyás főherceg hadában részt vesz a 15 éves háború jó néhány ütközetében, harcol 1596-ban Mezőkeresztesnél. Politikai és katonai feladatai közepette két dolog iránti érdeklődése – egyháza és a tudomány iránt – töretlen. Míg élt feleségével, Homonnai Drugeth Fruzsinával gondjuk volt arra, hogy itt Zemplémben, Vizsolyban. Manskovith Bálint idehelyezésével könyvnyomda alakuljon 1589-ben, s egyik legfontosabb főúri pártfogóként, bőkezű adományozóként a Kálvin féle lefordíttatott Biblia Károli Gáspár segítségével megjelenhessen. A minden reneszánsz pompájú Ecsedi várába visszavonult hitbuzgó nem volt az udvar kegyeltje – Básta György 1599-ben hadaival Szepesi birtokait feldúlta és felégette- erről a 70. Zsoltárában maga is részletesen ír. Ez már előjátéka annak a rendi sérelmektől és vallási küzdelmektől izzó eseményeknek, melyek a Bocskai-felkelésbe torkollanak.
Ecsedi Báthory V. István mély vallásossága, a protestantizmus elleni támadás és annak védelme készteti uralkodójától a legelső magyar főurat az elpártolásra. „Óh mily jóakaró Istenünk, ki soha meg nem változol! Ne engedd meggyaláztatni a te híveidet Magyar nemzetben is” vall döntéséről. 1605. évi csatlakozása a Bocskai mozgalomhoz országos feltűnést okozott. Vallásos munkái, a csonka „Tracta” és híres Zsoltárai mellett a tíz lapra terjedő erős protestáns színezetű, teológiai értekezésként is megírt Végrendelete a reformáció ügye mellett végig kiálló, azt a köz előtt is felvállaló Báthory képét hozza elénk.
A Reformáció és a Báthory – család
Az ecsedi Báthoryak politikai súlya, vagyona, a XVI. század közepétől kezdődően a mindenkori uralkodó iránti hűségük és nem utolsósorban szerencsés házasságkötéseik folytán folyamatosan növekedett. Mindez nem csak országos szerepvállalással járt, - a család tagjai a XVII. század elején bekövetkezett kihalásukig a Királyi Magyarország legmagasabb közjogi méltóságait viselik - hanem azzal is, hogy a kor fontos kérdéseiben is állást kellett foglalniuk, s különösen a XVI. század gyors változásai ugyancsak hatással voltak a család mindenkori magatartására.
Ecsedi Báthory II. András (1490-1534) neve az első, aki reagál a reformáció mozgalmára, és mint apaként az ő vonalán vannak azok a Báthoryak, akik személyükben már kapcsolódnak az új hithez.
Házasságából a felnőtt kort három fia, András, György és Miklós élik meg, közülük György és Miklós köthetőek egyértelműen a reformációhoz.
A legidősebb III. András a királyi hadak főkapitánya, Erdélyi vajda, rövid ideig országbíró, megmarad katolikus hitében, ám nem viszonyul ellenséges érzülettel a rendkívül gyorsan terjedő reformációhoz.
Az ecsedi Báthory patrónusokat tekintve a középső fiú testvér, György az, aki nemcsak támogatóként, hanem a reformáció elterjedésében már jelentős szerepet vállal, és a vallási mozgalom feltételeit javító centrumainak létrejöttében is munkálkodik.
Ahhoz, hogy ezt a katolikus György megtegye és a térség reformációjának patrónusai közül az egyik legtevékenyebb támogató, Drágffy Gáspár 1545-ben bekövetkezett halála után nyomdokába léphessen, egy másik Báthory személyére és szerepére kell kitekintetnünk. Ő a család Somlyói ágához tartozó özvegy Báthory Anna. Születésének pontos dátuma nem ismert, valamikor 1527-30 közé tehető, és 1570 körül halt meg. Első férje a mohácsi ütközetben halálosan megsebesült országbíró fia, bélteki Drágffy Gáspár, a reformáció igen lelkes támogatója, a család birtokközpontjában, Erdődön korán megalakult, a protestáns lelkészek tanítását végző iskola alapítója.
A fiatal Anna ebben a protestáns szellemben élt, és férjének halálát követően elkötelezetten átveszi a vidék reformációjának patronálását. Özveggyé válása után I. Ferdinánd a krasznai és közép-szolnoki főispáni tisztség viselésével – tehát világi feladattal – bízza meg, és ezt a tisztét fia, György nagykorúvá válásáig 1547-ig tölti be. Második, Homonnai Drugeth Antallal kötött házasságát is rövidre szabta a Teremtő, mindössze három év után ismét megözvegyült. Ekkor következik be az ecsedi és a somlyói ág szorosabb kapcsolata, együttműködése, amikor is a két gyermekes özvegy 1551-ben ecsedi Báthory II. Györggyel frigyre lép. Igen komoly birtokkoncentráció – Szatmár-, Közép-Szolnok-, Kraszna-vármegyék – jön létre, s Annának igen komoly szerepe van férje áttérésében. A mozgalmas és változatos politikai pályát befutó György – 1552-ben még I. Ferdinánd támogatójaként csapatokat küldöd Eger várának védelmére, 1556-ben már Huszt várát vívja János Zsigmond zászlaja alatt, - I. Miksa idején birtokainak egy részéről le kell mondania és 1565-70 között haláláig a Tiszán-inneni területeken lakik. A régió legvagyonosabb földtulajdonosaként és férjként – két oldalról is táplált elvárásként – vállalja fel először 1557. évi Erdélyi Országgyűlésen zöld utat kapott Lutheránus egyházszervezet kiépítésének támogatását. Új hitének, gazdasági-társadalmi súlyának köszönhetően a fenti Országgyűlési törvény nyomán szerveződő zsinatok, Györgyöt és Annát nevezik meg első számú támogatóként. Így az 1554-ben az Óvári, 1555-ben a II. Erdődy Zsinatok nem véletlenül a patrónus házaspár birtokain működnek. Egyházszervező munkálkodásuknak köszönhetően az ’50-es és a ’60-as években több tiszántúli tehetséges fiatal kerül ki híres német protestáns egyetemekre. A Kálmáncsehi Sánta Márton által a reformációs tanok továbbfejlődését jelentő radikálisabb Helvét vagy Kálvini irányzat felizzította a hitviták tüzét. Követőkre lelt a magyar arisztokrácia körében, s Petrovics Péter hatására Györgyöt és Annát rövidesen a református irányzat patrónusai között találjuk. Ecsedi Báthory II. György szűkebb pátriájában, Nyírbátorban az 1550-es években adhatta át a családi templomot az új hit követőinek.