Keménycserepek az MNM Báthori István Múzeuma gyűjteményében
Az utóbbi közel másfél évszázadban a keménycserepek meghatározó szerepet játszottak a falusi háztartások eszközellátásában, lakásdíszítő funkciójában, a hétköznapi és az ünnepi alkalmak során. Az ,,ortodox” etnográfia a kerámiafélék taglalásakor megállt a fazekaskészítményeknél, részletes írások születtek a fazekasok (gölöncsérek, korsósok, tálasok, kályhások, pipások) munkamódszereiről, a késztermékek árusításának menetéről, de a már gyárakban előállított, a falusi háztartásokban a fazekastermékeket a 19. század második felétől egyre inkább kiszorító keménycserepek nem igazán kerültek a néprajzkutatók vizsgálódásának körébe.
Mi is az a keménycserép? A magyar szakirodalom keménycserépnek, olykor kőedénynek (Steingut) nevezi azt a magas hőfokon égetett gyári árut, amely a 19. században terjedt el és szorította ki az ólommázas kerámiát. A keménycserép-, a porcelán-, valamint a majolikaedények és tárgyak gyártása a finomkerámia-iparba sorolhatók.
A fehér mázas cserép-, kőedény- majolika- és fajansztárgyakat a porcelán utánzásának az igénye hozta létre, miután Európában csak 1709-ben sikerült a porcelánkészítés titkát megoldania Johann Friedrich Böttgernek. Ezután is még hosszú ideig csak a vagyonos osztály tagjainak állt módjában megvenni a drága porcelántárgyakat. Az alsóbb néprétegek továbbra is az olcsóbb, de külső megjelenésükben a porcelánból készült edényekre emlékeztető tárgyakat használták. A parasztság körében kedvelt cserépedényeknél a keménycserép lényegesen tartósabbnak, tetszetősebbnek bizonyult, nagy mennyiségben lehetett előállítani, s népies motívumokkal történő díszítése kielégítette a falvak és mezővárosok lakosságának igényét.
Az európai keménycserepet a kínaitól függetlenül Angliában találták fel az 1750-es években. Feltalálása Wedgewood (1730-95) angol keramikus nevéhez fűződik. Az úgynevezett Wedgewood-áruk - a keménycserepeknek ez a válfaja - tulajdonságai tekintetében a keménycserép és a porcelán közé sorolható.
A keménycserép alapanyaga fehérre égethető agyag, amelyhez kvarc, földpát és mészpát járul. Az edényeket többnyire sablonokkal készítik, az ovális és a négyzetes formájú edényeket és domború díszítésű tárgyakat pedig öntés útján. A máz alatti festést az edény magas hőfokon kiégetett felületén – 1000–1200 °C-on – alkalmazzák, majd ezután alacsonyabb hőfokon – 970–1050 °C-on – másodszor is kiégetik a bórsavban gazdag és a felületet teljesen fedő átlátszó mázzal együtt. Az első égetésnél az agyag igen kemény lesz, ami használhatóságát fokozza.
Wedgewood hatására a 18. sz. végére már Európa-szerte csökkent a fajanszgyártás. A korábban fajanszot készítő manufaktúrák sorra áttértek a korszerűbbnek és használhatóbbnak bizonyuló keménycserép gyártására. A jómódú polgárok, főurak és főpapok sorra alapították a keménycserépgyárakat, a legtöbbet a 19. sz. elején. Hazánk legjelentősebb keménycserépgyárait Telkibányán, Bélapátfalván és Hollóházán alapították.
Az MNM Báthori István Múzeuma keménycserepei között sok ritkaság található. Szalontai Barnabás gyűjtése során olyan műtárgyakat is beszerzett, (elsősorban korsók és vázák), amelyek a megye más gyűjteményeiben nem találhatók meg.
Forrás: Páll István: A bécsi szalagtól a magyaros stílusig, A Rétközi Múzeum Füzetei 15.. Kisvárda, 2020
Magyar Néprajzi Lexikon 3. kötet: A keménycserép
Bethlen emlékek – a Nikolsburgi – béke 450. évfordulója kapcsán
Az 1618. május 23-án kirobbant cseh rendi felkelés alapjaiban rázta meg a dunai Habsburg Birodalmat. Az 1500-as években kezdődött nagy jelentőségű gazdasági és politikai fejlődés eseménysorában, mely a modern, megújulásra és az új korszak határának átlépésére készülő Európa irányába hatott, meghatározó helyet foglalt el a felkeléssel kitört harmincéves háború (1618-1648).
Ez az első összeurópai összecsapásnak, a kontinens háborújának is nevezett konfliktus Európa szinte valamennyi államát rövidebb-hosszabb ideig érintette.
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613-1629) ráérzett a kezdődő változásokra, s erre készülve akarta a külvilágtól elzárt, török szövetségben élő Erdélyi Fejedelemségre a figyelmet ráirányítani és az országot készenlétbe helyezni. A háború kirobbanásával Bethlen előtt európai terek nyíltak a Habsburg-ellenes harcokkal. Az Erdélyi Fejedelemség katonai beavatkozása Bethlen Gábor Habsburg politikája miatt nem volt kétséges, és erre a katonai előkészületek után 1619. augusztus 26-án az erdélyi hadak elindulására került sor. A cseh-morva rendekkel kötött szövetség keretében a Habsburg II. Ferdinánd (1619-1637) elleni hadjárat erősítette az Oszmán Birodalomhoz fűződő katonai kapcsolatát, de egyben a hadjárat azt a lehetőséget is felvetette, hogy a független magyar nemzeti királyság visszaállításának eljött az ideje.
A közel 20000 főből álló erdélyi sereg hadműveleti céljául Bethlen Gábor Bécset jelölte meg, ám a cseh-morva-magyar szövetség egyesített csapatai a könnyűlovasság magas aránya és a megfelelő ostromtüzérség hiánya miatt nem igazán gondolhatott a császárváros elfoglalására.
Bethlen Gábor szövetségeseinek 1620. november 18-án a fehérhegyi veresége után rádöbbenni kényszerült, hogy a térség hatalmi helyzete változatlan marad. Sem a Habsburg sem a török biztonsági érdek nem akarja a status quo felborítását.
A fejedelem előtt ebben a helyzetben egy lehetőség kínálkozott: erős Nyugat-európai kapcsolatok kiépítésével a török katonai szövetségben megmaradva kompromisszumos békekötés a Habsburgokkal, ami Erdélynek területi növekedést, lakóinak biztonságot hozhat.
Az 1621 szeptember végére kialakult hadihelyzetben és politikai közegben felgyorsultak a Bethlen Gábor és II. Ferdinánd között már korábban elkezdődött tárgyalások, amelyek 1621. december 31-én a Nikolsburgi-béke megkötéséhez vezettek. Bethlen Gábor lemondott a magyar rendek által felajánlott királyi címről, Bécs ugyanakkor hallgatólagosan elismerte az önálló Erdélyi Fejedelemséget. Élethossziglan Szatmár, Bereg, Szabolcs, Ugocsa, Zemplén, Borsod és Abaújvár megyék Kassa városával a fejedelem fennhatósága alá kerültek, és az itt élő protestáns vallásgyakorlat szabadsága biztosított lett.
Bethlen Gábor és Erdély hatalmi helyzete megerősödött, és ezt a megnövekedett erőt a protestáns fejedelemség szuverenitásának további erősítésére kívánta felhasználni.
Az MNM Báthori István Múzeuma helytörténeti kiállításában néhány birtokában lévő műtárggyal – a fejedelemnek feleségéhez, Brandenburgi Katalinhoz írott levele, a nikolsburgi-békekötés idejéből származó kardja – őrzi Bethlen Gábor emlékét.
