Ácsolt és kelengyeláda a múzeum állandó kiállításában

A legnagyobb múltú, ácsmunka módjára készített, fejszével hasított deszkából készült tárolóbútor az ácsolt láda, itteni nevén szuszék volt. Használata a magyaroknál a honfoglalást követő időkben gyökeresedett meg, itteni szláv népek révén. Eredeti magyar neve a szekrény (szökröny), a latin scrinium származéka. Az ácsolt ládákban elsődlegesen ruhaneműt tartottak. Ebben vitte kelengyéjét a menyasszony a férje házához. Felépítésük pilléres szerkezetű, a deszkák zsindelyszerűen egymásba kapcsolódnak. A fedél gyakran háztető alakú vagy domború, és a hátsó ládafalból kinyúló facsapon forog. Általában keményfából készültek, elejük hátrafele dől, míg a hátsó fal függőleges. Az előlapot és a tetőt mértanias karcolással díszítették. A jobbágycsaládoknál már a 14. században országosan elterjedt volt. Ezt a bútordarabot a helyi lakosság leginkább az évente négyszer megrendezett helyi országos vásárokon szerezte be az ide érkező árusoktól.
Az 1800-as évek elejétől kezdődően a szuszékokat fokozatosan a helyben beszerezhető, esetleg a jövendő tulajdonos ízlését is figyelembe vevő, asztalosok által készített, festett vagy más néven tulipános ládák váltják fel. Ez is a lányok hozományához tartozott. Gyakori, hogy a láda tetejének belső oldalán a tulajdonos leánykori neve és a láda készítésének évszáma is szerepel. A láda külseje barna színű, rá fehér, kék, piros, zöld virágmintákat festettek. Az életmód megváltozásával a későbbiekben a szuszék és a tulipános ládák elvesztik korábbi funkciójukat, a kamrába kerülnek, ahol a szuszékban gabonát, a festett ládába pedig élelmet vagy limlomot tartottak. Végül az első világháború utáni években szakad vége szegényebb vidékeken, szegényebb családoknál annak, hogy a leányok ládát vigyenek a kelengyével, úgyszólván egy időben az ácsolt ládák ilyen célú alkalmazásának megszűntével.